Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar

Gyengénlátó Változat

TDK TEVÉKENYSÉG A GAMF KARON

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

2017.11.23-i NJE GAMF Műszaki és Informatikai Kari TDK összefoglaló

Az idei kari TDK-n összesen 6 pályamunkát adott elő 7 hallgató. A hallgatókat 9 konzulens tanár segítette a munkája kiteljesedésében. A konferencia az idén is magas szintűre sikerült, amelyet a hét tagú zsűri és a hallgatóság is alá tudott támasztani. A 6 pályamunkából három első, három második helyezést osztottak ki. A zsűri döntése alapján az összes első és második helyezést elért pályamunka elérte azt a szintet, hogy részt vehessen a 2019-ben megrendezendő OTDK-n, amit a Budapesten rendeznek meg (Műszaki Tudományi Szekció).

Tételesen a következő pályamunkák eredményei itt láthatóak (nem abc sorrendben):

Az előadás sorrendje

A szerzô(k) neve

A TDK-pályamunka címe

Témavezető(k) neve

Témavezető(k) beosztása

Helyezés ****

OTDK-n való részvétel

1

Benkő Emese

Műanyagterméken leképeződő mikro- és makro- geometriai struktúrák vizsgálata

Dr. Boza Pál

főiskolai tanár

2

Igen

 

Kun Krisztián

tanszéki mérnök

2

Muhi Kristóf

Okostelefonos alkalmazás a Rubik-kocka megoldásának segítségére vak személyek számára

Dr. Pásztor Attila

főiskolai tanár

2

Igen

 

Dr. Bolla Kálmán

főiskolai adjunktus

3

Hajnal Gábor

A magyar gazdaság csökkenő külső sérülékenységének szerepe az ország szuverén adósságosztályzatának felminősítésében

Dr. Felföldi-Szűcs Nóra

tudományos munkatárs

1

Igen

 

 

 

4

Tóth János

BMW S38 motor hajtórúdváltozatainak összehasonlító vizsgálata

Fodor Antal

Tanársegéd

2

Igen

Kiss Máté

 

 

5

Juhász András

Szénszálerősítésű kompozit műanyag alkatrész optimalizálása

Ádámné dr. Major Andrea

főiskolai tanár

1

Igen

 

Tóth István

tanszéki mérnök

6

Bors Ádám

Automatikus fuzzy rendszegenerálás és optimalizálás szoftveres támogatása

Dr. Johanyák Zsolt Csaba

főiskolai tanár

1

Igen

Partnereink